A természetet kutatom a tudomány eszközeivel. A konfliktusok érdekelnek, a viszályok, ahogyan bonyolult drámává fejlődnek. Az élet csupa dráma.

Így pl. konfliktus alakul ki az anyai test és a benne fejlődő magzat közt. Az anya ugyanis a saját szempontjából legkedvezőbb mennyiségben nyújt táplálékot a magzatnak, de a magzat ennél többet akar. A követelődzés eszközeként kábítószer-jellegű anyagot (béta-endorfint) termel, amivel az anyát függőségben tarthatja. Ez megmagyarázhatja a szülés utáni depresszió kialakulását is.

A terhesség során az anya testébe magzati immunsejtek jutnak, melyek ott tartósan fennmaradó sejtvonalakat alapítanak és hozzájárulnak az anyai immunvédelemhez. Csakhogy e sejtvonalak részben az apai érdekeket szolgálják, ezért néha az anyai test ellen fordulhatnak. Talán ezért van az, hogy spontán vetélések után női autoimmun betegség alakulhat ki.

A legtöbb élőlény más élőlényekben él. Ezek a paraziták és patogének, melyek egy gazdaállat testében élnek és szaporodnak. Meglapulnak egy ellenséges környezetben – a gazda testében – és manipulálják azt, hogy a lehető legtöbbet nyerhessék ki belőle. A gazdaállat, vagy a fertőzött ember szervezete gyakran mindent megtesz, hogy megtalálja és megölje őket. Máskor viszont mintha inkább kiegyeznének valamilyen kölcsönösen elfogadható megoldásban.

Hogy a természetbúvár szemszögéből vizsgálhassuk őket, a vírusokat, baktériumokat, férgeket és tetveket meg kell számolni, vagy legalább egy becslést kell nyerni a mennyiségükről. Ezért dolgozom biostatisztikus barátaimmal azon, hogy új, a kórokozók mennyiségének elemzésére alkalmasabb eljárásokat találjunk.

Az állatok és emberek gyakran megkárosítják fajtársaikat anélkül, hogy ebből bármi közvetlen hasznuk volna; ezt a biológiában Hamilton-féle rosszindulatnak hívják. A rosszindulat megnyilvánulhat mint infanticid (emberi fajban: csecsemőgyilkosság), vagy megnyilvánulhat abban, hogy a fertőzött állat célzatosan megfertőzi fajtársait, mintegy fegyverként használva a testében élő kórokozókat fajtársai ellen. Nagyon érdekel a rosszindulat.  

Az állatok, ha képtelenek megszabadulni fertőzéseiktől, fajtársaik elleni fegyverként használhatják a testükből kiáramló, fertőzőképes kórokozókat. Lehetséges, hogy ez az alapja a biológiai fegyverek használatára való hajlamunknak. Ezért érdeklődöm a biológiai fegyverek története iránt is – ami az emberi történelem egyik titokzatos és sötét fejezete.

Férfinak és nőnek – hímnek és nősténynek – lenni a konfliktusok kimeríthetetlen forrása. Miért szaporodik az élőlények túlnyomó többsége ivaros módon? Hiszen szexuális úton csak feleannyi utódot hozhatunk létre, mint amennyit ivartalanul létrehozhatnánk. Úgy tűnik, hogy az ivaros szaporodás a paraziták és patogének által ránk mért szelekciós nyomás miatt vált az élővilág domináns szaporodási módjává. A szexuális úton világra hozott utódok ellenállóbbak a fertőzésekkel szemben, mint az ivartalanul létrehozott társaik. Csakhogy a kórokozók gyakran éppen a mi szexuális életünket kihasználva terjednek. Továbbá ők maguk is ivarosan szaporodnak, hogy a mi immunrendszerünkkel szemben ellenállóbb utódokat hozzanak létre.

Egyes állatok látszólag erőszakkal fenyegetőznek, hogy rávegyenek más állatokat a velük való együttműködésre. Így pl. a pettyes kakukk megöli a varjú fiókáit, ha az nem hajlandó a saját fiókái mellett felnevelni a kakukkfiókát is.  A jelenség ilyen értelmezése az ún. Maffia-hipotézis, mostanában ezzel is szívesen foglalkozom.